Szabadság-szobor

1947-ben állították fel a Gellért-hegy tetején, azóta átalakult, de még mindig a város egyik jelképe.

Amikor a szovjet csapatok végül átvették a visszaszoruló németektől a hatalmat, egyik első dolguk az volt, hogy emlékműveket emeljenek maguknak. Elég döbbenetes látvány a régi fotón látni, hogy az obeliszk már ott fénylik a Gellért téren, de mögötte a házak még teljesen romosak. Az első megrendelések közé tartozott Budapest legnagyobb szobra is: a Felszabadulási emlékmű, mai nevén Szabadság szobor.

Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) parancsnoka személyesen választotta ki Kisfaludy Stróbl Zsigmondot a munkára. Érdekes választás volt, hisz ő korábban a másik „rendszernek” is dolgozott. Őt bízták meg például a Horty fiának emléket állító szobor elkészítésével is, ám az már sosem valósult meg. Ezzel kapcsolatban él ma is a legenda, hogy a Szabadság-szobor tulajdonképpen azonos a Horty-emlékművel, ám ez nem igaz.

A marsall döntése volt, hogy a szobor a Gellért-hegy tetejére kerüljön. Később a kivitelezést is felügyelte. Vorosilov rezidenciája előtt állt őrt egy katona, Kisfaludy rámutatott: ő kell nekem a szoborhoz! Mármint nem a pálmaágas nőalakhoz, hanem az alatta álló katonáéhoz :-) Kölcsönkapta, de valamiért – sosem mondták meg, miért – egy idő után visszaparancsolták. A katonát Vaszilijnak hívták. A szobor végül a róla készült fotók alapján nyerte el végleges formáját.

Reményi Gyenes István 1961-ben írt egy verset április 4-ére, ez végül a moszkvai rádióhoz is eljutott, ott is felolvasták orosz fordításban. Elkezdték nyomozni, hogy ki lehetett a modell. 36 Vaszilij jelentkezett be, hogy ők ott voltak Budapesten. De csak egy volt hiteles. A Budapest újságban Reményi Gyenes István így írta meg a sztorit:

„Harminchatodiknak pedig Jelizaveta Mihajlova jelentkezett Majkopból, hogy ő látta a fivérénél a szobor makettjének a fényképét! És az ivanovói Rabocsij Kraj című újság – a teljes vers idézése mellett – közölt egy interjút Vaszilij Mihajlovics Golovcovval, a tejkovói szövőgyár munkásával, aki szerénységből húsz évig senkinek nem beszélt arról, hogy egykor milyen furcsa szolgálatot is teljesített Budapesten. Közölt ilyen interjút – ugyancsak a verssel együtt – az Izvesztyija is. Mindennek híre eljutott a Népszabadság szerkesztőségébe, s a lap 1965. január 12-i számában Egy szobor megszólal címen Vadász Ferenc kollégám beszámolt a történtekről – a vers részleteinek idézésével. Így tudtam meg, hogy Vaszilij él. Aztán személyesen is megismerkedhettünk. A vers segítségével megtalált Vaszilijt ugyanis a magyar kormány meghívta 1965. április 4-re, felszabadulásunk huszadik évfordulójának ünnepségeire. És az emlékmű alkotójával együtt hármasban öleltük át egymást a róla mintázott szobor alatt.”

A katona alakját 1956-ban ledöntötték, ám 1958-ban újraöntötték az eredetit, és ismét felállították. A magyar szabadság nem maradhatott szovjet katonai felügyelet nélkül…

A „Sörnyitó” csúfnéven is futó nőalak az 1947-ben felállított szoborcsoport központi alakja. 14 méter magas, a talapzattal együtt 40 méter magas – ezzel messze a legnagyobb szobor Budapesten. A modell Thuránszky Elemérné (született Gaál Erzsébet) volt, aki „természetesen” társadalmi munkában, egyetlen forint javadalmazás nélkül állt 6 héten át a szobrász szolgálatában. (Igaz, a lakásának ablakait beüvegeztették, és még szenet is kaptak.) Levágatták a haját, és mindig ugyanabban a pózban kellett állnia. 6-8 napon át, alkalmanként húsz percig tartotta a pálmaágat. Aztán 1965-ben az orosz modellel együtt mentek fel a szoborhoz. Vaszilij akkor textilipari munkás volt, Erzsébet pedig Sopronban volt röngtentechnikus. A szobor miatt egy életen át megvetették, 56-ban bedobták házának ablakait. Úgy hitték, csak egy vér-komcsi állhatott modellt annó – pedig nem így volt. Valójában egy villamosmegállóban szúrta ki magának Kisfaludy, és ő kérte fel modellnek. Később még a szobor avatására sem hívták meg Gaál Erzsébetet.

Alatta a fent említett katona állt, és két oldalán szimbolikus figura: egy fáklyás nő, és egy sárkányölő férfi. A sárkányölő férfit Kisfaludy egy korábbi munkából emelte át: eredetileg 1928-ban Nyíregyházán huszáremlékműként magyaros ruhában győzte le a kommunizmus sárkányát, itt meg éppen a fasizmust volt hivatott éppen legyűrni – úgy tűnik, valamiért pucéran . Kisfaludy mindkét rendszert kiszolgálta. Érdekesség, hogy az első, 1947-es avatásra a két mellékalak még nem készült el. Gipsz változatokat kentek le patinával, és csak 3 hónap múlva cserélték ki őket a ma is láthatókra.

1980-ban Farkas Bertalan a szobor makettjét magával vitte űrutazására. 1971 és 1995 között volt forgalomban az a 10 forintos érme, aminek a hátoldalán a szobor nőalakja volt látható.

A rendszerváltás után sok vita volt a szobor körül. Egyrészt kommunista emlékmű volt, másrészt Budapest szimbólumává vált. Kompromisszum született: a szobor maradt, de átalakítva. Korábban a felirat ez volt: „A felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar nép 1945”, ugyanez oroszul, plusz az elesett szovjet katonák nevei. Most ez a felirat: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért”. A nőalak és a két oldalsó szobor megmaradt, a pestiek által Ivánnak becézett katonaszobor 1992 januárjában távozott innen, majd a Memento Park (Szoborpark) lakója lett. 1992 nyarán, a budapesti búcsú napján – amely a szovjetek távozásának ünnepe – St. Auby Tamás képzőművész fehér lepellel takarta le a szobrot, így a szabadság szellemét, illetve a kommunizmus kísértetét idézve meg. Ez a művészeti akció volt hivatott a szobrot átlényegíteni kommunista emlékműből a szabadság szimbólumává. Gaál Erzsébet lánya szerint az ejtőernyő-selyem lepel megszégyenítette az emlékművet, mivel a leplen lévő két lyuk a szemek helyéről lecsúszott a mellekhez…

A szoborról bővebben is hallhatunk a pestbudaisetak.hu oldalon elérhető „Az újjászületett Gellért-hegy” sétán.