Budapest77
  • Friss
  • Helyek
  • Bejegyzések
  • Hírlevél
  • Menu Menu
Ön itt áll: Kezdőlap1 / Helyek2 / Művészetek Palotája (MüPa)
Címke: Épület, Friss

Művészetek Palotája (MüPa)

A MüPa belső tere (fotó: budapest77.hu)

A történet még 2000 körül kezdődött, amikor még egész újnak számított a Lágymányosi (ma: Rákóczi) híd, és még a Nemzeti Színház épülete sem készült el. A kulturális minisztert pedig Rockenbauer Zoltánnak hívták. Ő írta alá a szándéknyilatkozatot egy új kulturális központ megépítéséről, amely a Budai Vigadóban működő Hagyományok Házát és a Nemzeti Filharmonikusokat költöztette volna ide.

A tervezésre kiírt pályázatot a Zoboki Gábor, Erőss János, és Silvester Csaba vezette csapat nyerte meg. A terület akkor már adott volt, a Nemzeti Színház szomszédságába kellett tervezni. Valamikor a Ferencvárosi teherpályaudvar állt itt, amit még az Expo kapcsán számoltak fel. Az egyik szomszéd tehát az új színház, a másik viszont a HÉV, a harmadik meg a Lágymányosi híd felhajtója lett. A projekt úgy módosult, hogy legyen itt egy szálloda, irodaház, egy nagyobb parkoló és egy aukciós ház is. Akkor még úgy volt, hogy a Vasilescu-gyűjteményre alapozva egy, az egész XX. századi magyar művészetet bemutató kiállítási anyag kerül a múzeumba. Ám ez a gyűjtemény éppen per tárgyát képezte, úgyhogy ezt a témát ejteni kellett. Helyette a Ludwig Múzeum került képbe, végül az ő gyűjteményük költözhetett le a Várból a híd tövébe. A hangversenyterem építését sürgette, hogy a Zeneakadémia felújítását 2004-2007-re időzítették, akkorra állnia kellett volna az új termeknek. (A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületéből végül csak 2009-ben költözött ki ideiglenesen az intézmény.) A Hagyományok Háza egy komoly néprajzi-népzenei gyűjteménnyel költözött volna ide, ahol népművészeti kutatási központot is létrehoztak volna, egy 500 fős teremben pedig az Állami Népi Együttes kapott volna helyet. Emelett kézműves műhelyek is helyet kaptak volna az épületegyüttesben. A Milleniumi Városközpont alapkőletétele 2002. március 22-én történt meg, többek között Orbán Viktor, Demján Sándor és Peter Munk jelenlétében.

2002-ben új kormány alakult, és így új minisztert kapott a kulturális tárca is Görgey Gábor személyében. Ő pedig újabb elképzelésekkel rukkolt elő. Egy 6 tagú bizottságot állítottak fel. (A tagok Bak Imre festőművész, Bereczky Loránd, a Nemzeti Galéria főigazgatója, Fitz Péter, a Fővárosi Képtár igazgatója, Néray Katalin, a Ludwig Múzeum igazgatója, P. Szűcs Julianna művészettörténész és Szoboszlai István művészettörténész voltak.)

A bizottság azt javasolta, hogy egy modern és kortárs múzeumot, valamint egy képzőművészeti intézetet hozzanak létre. A Ludwig leköltöztetése a Nemzeti Galériának is igen jól jött, hiszen az így felszabaduló területetet már régóta vágyta vissza a helyszűkével küszködő intézmény. Ezután már simábban haladtak előre. Hámori Tamás filmproducer személyében miniszteri biztos tartott kapcsolatot a tárca és a tervező – építő cégek (Zoboki és Demeter Építésziroda, TriGránit) között. Véglegesedett a program: hangversenyterem, színház és LuMú.

A Művészetek Palotája (MüPa) építése 2003 nyarán (fotó: budapest77.hu)

A Művészetek Palotája (MüPa) építése 2003 nyarán (fotó: budapest77.hu)

Az építkezés elindult, a házat 2005 folyamán több részletben adták át. 2005. március 14-én este egy nagyszabású hangverseny volt a nyitóprogram. Zoboki akkoriban nyilatkozta: egy „kulturális bevásárlóközpont” született. Itt nyilván nem az (egyébként remek) könyvesboltra utalt, hanem az intézmény méreteire: 72 ezer négyzetméter épült fel, ekkora kulturális célú épület talán ha egy évszázadban egy születik Magyarországon.

A MüPa esti homlokzata (fotó: budapest77.hu)

A MüPa esti homlokzata (fotó: budapest77.hu)

A ház kritikusai leginkább a külső homlokzatokat kritizálták, túl dobozszerűnek titulálva azokat, különösen a hátsó, híd felőli oldalt. (Volt, aki egyenesen az NDK-beli Palast der Republik-hoz hasonlította a tömböt.) Az épület falait kívül háromféle, különböző mélységből bányászott süttői mészkő borítja. Maga Zoboki is azt mondta, hogy a ház külső megjelenését még finomította volna, ha az idő szorítása (na és persze a sok programmódosítás) ezt nem teszi lehetetlenné, ezzel együtt megvédte a ház megjelenését: „A laikusok talán valami geget vártak ettől az épülettől, de a Nemzeti Színház eklektikus, „ékszerszerű” tömege mögé nem tervezhettünk markánsabb épületet. A hídfő közelsége miatt sem lett volna ennek értelme. Operaházi igényű homlokzatról szó sem lehetett, maradt a tradicionális üvegfal, amely maszkjaival a város felé néz.” (Heti Válasz , 2005.03.17.) A legfurábban ható elem talán a tetőtéri gépészet üvegfala, ami inkább ipari, mint kulturális intézmény képét mutatja. De ez legyen persze az épület legnagyobb baja a következő száz évben!

A MüPa vázlatos alaprajza (zda.hu)

A MüPa vázlatos alaprajza (zda.hu)

A három beköltöző intézmény egymás mellett kapott elhelyezést, a közlekedők, lépcsőházak, előterek nemcsak bejárást biztosítanak ezekbe, de az egymás közötti kapcsolatot is megteremtik, így szerves egységbe forrasztva a 3 épületrészt. A híd felhajtója felé kerültek a kiszolgáló egységek: a parkolóház, a színháztechnika kiszolgálása, a beszállítás itt kapott helyet. Erre az oldalra ezért egy egyszerűbb homlokzat került, bár a kőborítás és a finom beugratások ezt a részt is színvonalassá teszik. Az épület azonban természetesen nem erre, hanem az ellenkező oldalon álló térre néz. Itt óriási üvegfelület enged belátást a házba, ami különösen éjszakai világításban lenyűgöző.

A Ludwig Múzeum szárnya esti fényekben (fotó: budapest77.hu)

A Ludwig Múzeum szárnya esti fényekben (fotó: budapest77.hu)

Belépve több emelet magas, tágas előtérbe érünk: itt már feltárulkozik a XXI. századi pompa. Széles lépcsők, vörös szőnyegek, kifinomult fa borítások közé érkezünk. Az egész épületet jellemzően természetes anyagok burkolják: diófa, ötféle márvány, homokkő, dél-amerikai gránit. A burkolatok is változatosak, és a terek is hol kisebbek, hol nagyobbak, így találunk a közlekedő terekben intim sarkokat és hatalmas előtéri csarnokot is.

„Ez a világ olyan, mint egy jól működő tematikus park: a különböző helyszíneken különböző csodákkal kápráztat, amúgy barokkosan megannyi illúzióval kecsegtet” – írta Somogyi Krisztina (Régi-Új Magyar Építőművészet, 2005/3.)

Ezekből az előterekből juthatunk be a kagylószerűre formált hangversenyterembe és színházba, vagy a szögletesebb kialakítású kiállítóterekbe. Az egyedi kilincsek, korlátok, üvegburkolatok, betétek, lámpák, bútorok, falburkolatok, valamint az igényes anyagok teszik a házat részleteiben is izgalmassá, kidolgozottá. Az előcsarnok üvegfala mögé kerültek a tartóoszlopok – hasonló kialakítással találkozhatunk többek között a Déli pályaudvar csarnokában. Ezzel a megoldással ugyanis a tartóoszlopok elkülönülnek az üvegezéstől, így teljesen egységes, törések nélküli üvegfelület alakítható ki, ami aztán remek panorámát kínál nappal kifelé, éjjel befelé.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A tömb legnagyobb helyigényű egysége ez: 25 méter magas, 25 méter széles, és 52 méter hosszú. Formáját angolul „shoebox”-nak, cipősdoboznak szokás hívni. A koncertterem tömege, mint egy részben kinyílt kagyló nyúlik bele az előcsarnokba. Az emeleti karzatokhoz egy egészen intim hangulatú lépcsőházban lehet feljutni – ha arra jársz, ezt a részt mindenképpen nézd meg. A lenti nagytermi ülőhelyekhez pedig egy zárt kialakítású kerengősoron halad át a látogató, aki így egy közbülső téren át hagyja el az előcsarnok zaját, és készülhet fel a koncert befogadására.

A hangversenyteremben (kép: mupa.hu)

A hangversenyteremben (kép: mupa.hu)

„Építészeti szempontból az a legszebb pillanat, amikor az ember belép a Nemzeti Hangversenyterembe. Ott minden szempontból megvalósíthattam azt, amiről álmodtam.” – nyilatkozta Zoboki. (Heti Válasz , 2005.03.17.) A koncertterem teljes befogadóképessége 1544 ülőhely, 158 pódiumülés, 72 padülés, 14 mozgássérült és 6 pótszék, összesen 1794 férőhely. A harmadik, legfelső szintre olcsó állóhelyek is válthatók.

A pódium mozgatható bővítményei révén három különböző színpadméretet és szükség szerint zenekari árok kialakítását teszi lehetővé. A színpad felett egy óriási akusztikai hangvető látható, ez több egységből áll össze. A közel 70 tonna összsúlyú szerkezetet 40 ponton függesztették fel. A reflektorok, a mikrofonrendszer, a vetítővászon és a hangszórók is itt rejtőznek, ezek központilag vezérelhetők. Az akusztikát javítja a sok színes oldalfali elem is, melyek zengőkamrák rendszerévé állnak össze. A piros, kék, sárga árnyalataiban pompázó nagyméretű ajtók különböző beállításaival a terem akusztikája a különböző programokhoz igazítható a térfogat és az utórezgési idő módosításával. A terem lényegében egy rugós ágyon fekszik, ezzel a környező közlekedés rezgéseit lehetett (jó drágán, de nagyon hatékonyan) kiiktatni. Ezt belépéskor észre is veheti a látogató. A terem legnagyobb méretű éke a hangverseny orgona, melyet a Pécsi Orgonaépítő Kft. és a német Werkstätte für Orgelbau Mühleisen GmbH cégek alkottak. Az akusztikai tervezés Russell Johnson remek munkája volt. A belső terek gipszburkolatait Jovánovics György szobrászművész tervezte. Ezek színei az orgona felé haladva egyre mélyebbeké, érzelmesebbeké válnak. A színvilág a reneszánszt idézi. Megfelelő technika áll rendelkezésre az itteni hangversenyek felvételére, illetve televíziós, rádiós közvetítésére. A hátsó szárnyban kaptak helyet a kiszolgáló terek, valamint a Nemzeti Filharmónia zenekara és énekkara helyiségei és kottatára.

A hangversenyterem nagy űrt tölt be. Régebben a Zeneakadémián és a Vigadóban volt csak ilyen műfajra igazán alkalmas terem Budapesten. Aztán jött még a Kongresszusi Központ nagyterme, de a szoci felújítás idején a Vigadó termének akusztikáját tönkretették. A MüPa így nagy hiányt enyhített ezen a téren.

Fesztivál Színház

A 452 fős színházterem lett volna eredetileg a Hagyományok Háza (és az Állami Népi Együttes) otthona. Ezért a belsőépítészetben a magyar népművészet kortárs megjelenítésére törekedtek. A Fesztivál Színház kialakítása kagylóhoz hasonló, íves alaprajzú. Ehhez a karzatok szögletes, dobozszerű formái társulnak. Összességében egy keményebb, férfiasabb összkép jelenik meg. Nagyon hangsúlyosak a szálas, csíkos mintázatú diófa burkolatok a nézőtéren, amelyek egy téli erdő képzetét nyújtják, és az akusztikában is szerepük van. A karzaton egészen plasztikus, szoborszerű kialakítást is láthatunk – ennek kialakításában Ambrus Sándor szobrászművész is részt vett. A terem jóval kisebb a hangversenyteremnél, ám multifunkcionális kialakítása táncszínházi produkciók, zenés színházi vendégjáték, kisebb komolyzenei hangversenyek, kamaraoperák befogadására is alkalmassá teszi.

A színházterem nézőtere (kép: mupa.hu)

A színházterem nézőtere (kép: mupa.hu)

A színházterem alatt került kialakításra az étterem, amely kiállítások, kisebb rendezvények befogadására is alkalmas, kapacitása 260 fős. (Amikor még a Hagyományok Házát is ide álmodták, a koncepcióban folkkocsma szerepelt.)

Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum

A Ludwig Múzeum magyar gyűjteményét 1989-ben alapították, és 1991-ben nyitott meg az első kiállítótér a Nemzeti Galéria területén, a Vár A épületében. Az első időszaki kiállítás egy Yoko Ono tárlat volt. 1996-ban már 3 szintet foglaltak el, így a Nemzeti Galéria örülhetett 2003-ban, hogy a múzeum leköltözik onnan a Duna partjára. 2005-ben nyílt meg az új kiállítás, 3300 négyzetméteren. A Ludwig-gyűjtemény 800 Picassó-művet, Andy Warhol, Keith Haring, Yoko Ono, Roy Lichtenstein és még sok már 20. századi művész alkotásait foglalja magába.
Míg a hangversenyterem és a színház „hangos” rendezvények helyszíne, addig a múzeum a csendességé. Ez a belső terek megjelenésében is visszatükröződik: eltűnnek a színes, míves burkolatok, egy sokkal letisztultabb, egyszerűbb látvány fogad. Ám ez nem jelent elszigetelődést: a lépcsőházban, majd a kiállítóterekben sétálva többször is nagy üvegablakokon át tárul elénk a dunai panoráma. Alul egy kis kávézót is találunk, ennek bejárata előtt indul felfelé az íves lépcsősor.

A kiállítótér részlete (kép: mupa.hu)

A kiállítótér részlete (kép: mupa.hu)

Az első emeleten ideiglenes kiállítások kapnak helyet, a második emeleten állandó vagy ideiglenes kiállítási anyag is helyet kaphat, a harmadik emelet pedig az állandó kiállításé. A födémek több helyen áttörtek, így helyenként átpillanthatunk egyik teremből a másikba, vagy akár egyik szintről a másikra. A harmadik kiállítószint feletti felülvilágító a második emeleti kiállítótereket is megvilágítja. Az építészet ezen a részen szándékosan nem vált maga is látványossággá. A belső világ itt nagyon visszafogott, a fehér falak a kiállított alkotásokra terelik a figyelmet. A múzeumhoz tartozik az Üvegterem is, amely a hatalmas, színes mennyezeti lámpatesteiről vált ismertté. A funkciók itt is hármas felosztást eredményeztek: a híd felől egy zárt rész tartalmazza a kiszolgáló funkciókat, a középső rész maga a „produkció” helye, ahol a művészek és a közönség találkozik, az üvegfalas rész pedig a teljesen nyilvános terület. Előadóterem, gyermekfoglalkoztató és könyvtár is tartozik a múzeumhoz.

A MüPa 2006-ban Style in Business díjat, Pro Architectura díjat és a FIABCI közönségdíját is elnyerte.

Felhasznált irodalom:

‘http://hagyomanyokhaza.hu/
‘http://hetivalasz.hu/korkep/a-palotamester-11239/
‘http://www.zda.hu/works2_flash.php?work_id=2&open_menu=23&ln=1&menu_id=53&gallery_id=27&parent=36
‘http://hetivalasz.hu/kultura/visszatanc-10285/
‘http://hetivalasz.hu/nezopont/kiszoruloban-9987/
‘http://www.epiteszforum.hu/node/3496
‘http://www.ludwigmuseum.hu/
Somogyi Krisztina: Új Ludwig Múzeum. Régi-Új Magyar Építőművészet, 2005/3.
Szegő György: Nemzeti Hangversenyterem. Régi-Új Magyar Építőművészet, 2005/1.
‘http://www.epiteszforum.hu/node/3525
‘http://www.epiteszforum.hu/node/11460

2026.10.15.
Bejegyzés megosztása
  • Megosztás Tumblr
  • Facebook Facebook Megosztás Facebook
  • Square-x-twitter Square-x-twitter Share on X
  • Reddit Reddit Megosztás Reddit
  • Mail Mail Megosztás emailben

Hely címkék

  • Épület
  • Friss
  • Híd
  • Közlekedés
  • Szobor

Bejegyzések

  • Gipszgyűjtemények a Szépművészeti Múzeumból
  • Hungaroplan villamos (Csufika)
  • Páternoszterek nyomában
  • Jobbra hajts!
© Copyright - Budapest77 Layout: PWSDesign
Visszagörgetés a tetejére Visszagörgetés a tetejére Visszagörgetés a tetejére